Az ifjúsági csoportról
Az ifjúsági csoport 1992-ben kezdte működését Tóthpál Béla akkori segédlelkész vezetésével. 3-4 személlyel indult és 2-3 év alatt 25-30 tagra nőtte ki magát. A mostani ifjúsági csoport már a harmadik generáció. Kettő azóta „kiöregedett”. Az első generációs ifiből ma már a presbitériumban is vannak tagok. Sajnos a létszámunk 10-12-re csökkent a kivándorlások nagy aránya miatt. Így aztán „megfogyva bár, de törve nem...’’ folytatjuk a munkát.
Több, mint tíz évre visszatekintve rengeteg élmény jut eszünkbe. A legfontosabb talán mégis az, hogy kis családként voltunk és vagyunk együtt és mindig örülünk ha régi vagy új tagok összetalálkozhatunk.
Örömmel gondolunk vissza kirándulásainkra. Kezdetben hátizsákkal jártuk a Zaránd hegységet és leginkább a Savarsin felett található Sasa menedékházban (Mihai király sasea, vagyis 6-os vadászháza) laktunk. A Csipkár testvérek egy kirándulás alkalmából Berzován találtak egy eladó tanyát és az egyház megvette ifjúsági és egyéb célokra. A kicsi tanya a Luther Ranch nevet kapta és ezután ez vált kedvenc táborhelyünkké. 1998-ban Németh József segítségével több cég támogatásával az ifjúság Törökországba utazott meglátogatni több bibliai nevezetességet és ezenkívül négy tengerben fürödtünk (Fekete tenger, Márvány tenger, Égei tenger, Földközi tenger). Következő évben ugyanezen támogatással Párizsba, Wismarba (Németország) és Brédába (Hollandia) körutazásra látogattunk, ahol egyházi kapcsolatok révén kaptunk szállást és ismerkedtünk meg az ottani egyházakkal. A párizsi kirándulást a jelenlegi tagokkal is megismételtük 2004 tavaszán immáron szülők és az egyház támogatásával. De ne feledkezzünk meg a sok magyarországi és hazai táborról, a gyoroki kirándulásokról, a solymosi és világosi várakhoz való kirándulásainkról. Az elmúlt 2-3 évben nagyon jó kapcsolatot építettünk ki a szegedi ifjúsági csoporttal, több ízben látogattuk egymást és közös ifjúsági órákat tartottunk. 2005-ben ők voltak vendégeink, 2006-ban és 2007-ben mi voltunk náluk és együtt táboroztunk Zemplénben, illetve Mártélyon. Idén mi várjuk őket erdélyi körutazásra.
2007-ben vendégeink voltak a mecklenburgi CoJa (Conow-Jabel) cserkészcsapat, együtt táboroztunk a Luther Ranchen. Közös terveink, hogy Aradon is elindítjuk a cserkészetet, ennek érdekében 3 fiatal 1 hónapot tölt ott idén nyáron „kiképzésen”, illetve az országos cserkésztáborban.
Legfontosabb célkitűzésünk 2007/2008-ra, hogy a „kicsiket” vonjuk be csoportunkba, ezzel biztosítva a folytonosságot mire mi is „kiöregszünk”...
-az ifi-
karácsony - farsang - párizs - zenekar - sízés - szánkózás - szeged - tanya - coja